Az ember számára nőként sokkal, de sokkal fontosabb egy bizonyos kor felett, hogy az arca ápolt és egészséges legyen, mint egy férfi számára, gondolná az ember. Persze ez sok esetben így is van, azonban én személy szerint nem szeretem magam kenegetni és nem szeretek krémeket használni, ezért bár fontos az arcom védelme, és leginkább természetesen a ráncok elleni védelem és küzdelem, de nem szeretem a krémek hatását az arcomon, így pedig nagyon nehezen válogatok a termékek közül. Majdnem mindegyiknek ugyanis van egy kellemetlen hatása az arcbőröm használat után. Mondhatnám úgy is, hogy vagy nagyon lassan szívódnak el ezek a krémek, vagy nem is szívódnak fel teljesen és hagynak egy utóhatást az arcon. Én pedig ezt nem csak hogy nem szeretem, hanem nagyon nehezen is viselem el.
Az egyik barátnőm tanácsára pedig pontosan emiatt elkezdtem utánanézni a natúrkozmetikumok világának, természetesen rövid időn belül láttam, hogy nem csak a kellemesebb használat az, ami miatt váltani fogok, hanem az összetétel és az egészségre gyakorolt hatás, amit azt gondolom, hogy minden nőnek tudnia kellene. Ezek a termékek ugyanis, mint például a medinatural termékcsalád is, hihetetlen hatást érnek el hosszú távon is a hidratáltság és az egészség megőrzés szempontjából az arcbőrön, teljesen természetes anyagokkal, szintetikus szerek használata nélkül.
Azt gondolom, hogy egyre több ember fog ráébredni arra, hogy mennyire nagyon fontos, hogy ezek a termékek, amelyeket a szervezetünk számára napi szinten biztosítunk minél természetesebbek és egészségesebb anyagokat tartalmazó kialakításúak legyenek, hiszen csak így lehetünk hosszú távon is egészségesek. A bőrünk pedig az egyik legfontosabb védelmi vonalunk, így kiemelt figyelmet kell rá fordítani, nem csak a ráncok és a foltok, az öregedés, hanem az immunrendszerünk miatt egyaránt.